Az asztalitenisz technikájára a finom koordinációjú cselekvések, a gyorsaság és a pontosság a jellemzők. Az egyes akciók között csak rendkívül rövid idő áll rendelkezésre, ezért az erőadagolás gyors ütemben változik. Egy labdameneten belül a különböző technikai elemek összekötése -a rövid adogatás indítása, a tenyeres pörgetés, a pörgetés droppal történő lekezelése- erősen különböző erőkifejtést igényelnek rövid időn belül. Az ilyen jellegű izommunkát csak magasszintű ideg-izom koordinációval lehet sikeresen végrehajtani.

Az ütő és a labda találkozásakor fellépő rezonanciát a tenyér érzékeli és továbbítja az agyba. A választ a közvetített érzés befolyásolja. A jól megválasztott ütőfa (és az ütőborítás) elősegíti a fán keresztüli érzékelést. A kezdő játékos pályafutását döntően befolyásolhatja, hogy milyen ütőt adunk a kezébe. A "fejnehéz" ütő, a vastag ütőnyél rossz ütőfogáshoz, lelógó csuklóhoz vezethet. Ennek következménye lehet a technikai elemek hibás elsajátítása, helytelen végrehajtása. A gyors ütőfa gátolhatja a labdaérzékelés fejlesztését. A későbbiek során is kiemelt jelentőséggel bír az ütőfa megválasztása. A játékosok teljesítményét befolyásoló képességek -fizikai, technikai, stílus, pszichikai tulajdonságok,stb.- elemzésével a legmegfelelőbb ütőfát választhatjuk ki.

A mai versenyzők szerencsés helyzetben vannak. A sportszergyártó cégek az ütőfák tekintetében minden igényt ki tudnak elégíteni. Nagy a választék, nehéz a döntés. Melyiket a sok közül ?

Erre a kérdésre kíván választ adni Gyarmati Sándor - "Az asztalitenisz ütőfa" című tanulmánya, melynek elolvasását ajánlom minden kedves olvasónak.

Volper László
szövetségi edző

Az asztalitenisz játékot, később sportágat a kb. 100 éves története alatt, miközben Európában elterjedt, legjobban az ütő anyaga determinálta. A kialakulás korában fa, pergamen, parafa, a klasszikus játék korában fa gumiborítással, majd szivacsborítással, jelenleg a fa szoftborítással jelemzi.

A fával, mint anyaggal érdemes foglalkozni, hiszen a terem, az asztal, a labda adott, de az ütőt a játékos választja ki. A pingpong ütő viszonylag egyszerű sporteszköznek néz ki, amely falemezek összeragasztásából áll, de ez csak a látszat. Valójában nagyon sokszámú faanyagnak, formának és gyártási technológiának az eredménye. Emellett mindenféleképp a gyártók üzletpolitikája, konkurrenciaharca is jellemzi.

A felhasznált faanyagok általában trópusi fák, pl. Limba, Samba, Abachi, Okume, Koto, Esche, Pappel, Nusbaum, Sipó, Oregon, Fuma, Ajus, Walnut, Hinoki, Shina, Balsa, Mahagoni, de újabban a nehezen kiszá- radó skandináv nemesfenyőket is használják. Egy általánosan bevált 5 rétegű "allround" ütő anyagai pl. a Limba-Koto-Abachi-Koto-Limba. Egy ütőnek a mai szabályok szerint 85 %-ban fából kell lennie, ebben eltér a teniszütőktől, melyeknél már dominál a műanyag és a könnyűfém.

A fák rétegeinek egymást keresztező szálirányú elrendezése, vastagsága, a ragasztóanyag, az összeprése- lés nyomása, hőmérséklete, ezek mind befolyásolják az ütőfa tulajdonságait. A rétegek láthatók, a vastag- ságuk mérhető, de a ragasztó- anyag milyensége, a ragasztás nyomása, hőfoka szigorúan gyári titok.


Nézzük meg, milyen cél érdekében készül ez a sporteszköz ?


A játékos agyának, izmainak, reflexeinek, begyakorlott mozdulatainak végrehajtója az ütő, amely akár 300 km/óra sebes- séggel és 3000 fordulattal percenként küldi a labdát az ellenfél térfelére,a poén megszerzése végett. Elsősorban a játékostól függ, hogyan jut át a labda, kiválasztva a végtelen sok ütésmód egyikét, igyekszik a legegyszerűbb és leghatásosabb módon végrehajtani, ám a végrehajtás eszközei az ütőfa és a borítás.

Jelen cikkben csak az ütőfákkal foglalkozunk remélve, hogy hasznos lesz a játékosok és az asztalitenisz sportot kedvelő amatőrök részére is, amennyiben segít kiválasztani az egyén stílusához a legmegfelelőbb fát, ha már az megvan, segít megtartani a hitét a választásban, segít a fa állagának megőrzésében, segít a számtalan katalógus adatainak értelmezésében.

Többnyire egy sportüzlet egy-egy márkát favorizál, ennek megfelelően jobb pontértéket adva a kiszemelt márkának. A kivá- lasztásnál ezért érdemes több katalógus adatait összevetni. A Stiga, Banda, Donic, Yasaka, Skitt jól hangzó nevek. A német márkák a Schildkröt, Joola, Changi, Hanno, Taico, Andro, Imperial, Higra, Magnum, Tibhar. Francia márka a Banco. Angol márka a régi híres védőfa, a Barna, a magyar Barna Viktor jóvoltából. A japán óriáscég a Butterfly, mely nagymértékben részesedik a világpiacból, elit márka a Nittaku és a TSP is. Óriási lehet a tízmilliós versenyzőgárdát ellátó kínai ütőgyártás is, de ők az európai piacra nem tudtak vagy inkább nem akartak betörni.

Lehet, hogy kár volt nemzetek szerint csoportosítani a márkákat, mert mint a borításoknál,itt is gyakoriak az összefonódások a cégek között. Sok ilyen feliratot láthatunk, hogy "designed by Germany, made in Japan". A katalógusok az ütőfák tempóját és kontrollját adják meg 1-től 10-ig vagy 10-től 100-ig terjedő skálán. Fontos, hogy mindezt egy közepes, 1.5-1.7 mm-es bo- rítás használatánál értik.

A tempóérték viszonylag egyszerű dolog, még mérhető is. Nem függ a faanyagok puha vagy lágy voltától, ellenben függ az ütő merevségétől és a súlyától. Jó próba, ha megkopogtatjuk a fát: a gyors fának magas, a lassúnak mély a hangja.

A kontrollérték egy fánál nem mérhető, majdnem szubjektív dolog. A labdavisszajelzésnek (a labdaütközés átvitele a fától a kézhez) és az ütőpontosságnak (egyforma labdasebesség az ütő minden pontjáról) a kombinációja. Az erősen rugózó, elasz- tikus fák jelentős labdavisszajelzéssel bírnak, míg az ütőpontosság felsőbb értékeit a merev fák érik el. Némelyik katalógus utal erre is és megadja, hogy elasztikus, középmerev vagy merev a fa (a Joola még pontértéket is ad) . Mondhatnánk, hogy a labdavisszajelzés és az ütőpontosság optimális aránya jelenti a kontrollját, a precizitását az ütőnek, de ez nem ilyen egy- szerű. Van, aki az elasztikus ütőket szereti, van, aki a merevet és ez a játékstílusát is meghatározza. Pörgetni az elasztikus ütőkkel lehet igazán, mert szinte még az ütközés után is irányítható a labda (az ütő és a labda érintkezési ideje hosszabb), míg a merev ütőről szinte azonnal elpattan a labda. Droppolni, nagy sebességgel kompromisszum nélkül ütni a merev ütővel jobb.

Az ütőpontosságot is ellenőrizhetjük: ejtsünk egy elasztikus ütő közepére egy labdát, majd a szélére, azonos magasságból, a szélén a felére sem pattan fel, mint középen. A merev ütőnél jobb a helyzet, ott sem egyformán pattan fel a labda, de keve- sebb a differencia, ezért "lövi" vissza droppoláskor pontosabban, mert nem függ annyira attól, hogy hol találja el az ütő a labdát, vagyis az ütő nagyobb felületéről egyforma az elpattanás sebessége. Előszeretettel szoktak a Carbon, Kevlar vagy Vectran fiber-betétes ütőknél úgynevezett találkozási köröket rajzolni, melyen belül gyakorlatilag egyforma a visszaugrás sebessége. Mindjárt odarajzolják a tiszta fa ütőkörét is, amely bizony feleakkora. Még egy előnye van ezeknek a betéteknek, szinte törhetetlenné teszi az ütőt a szilárdságuk miatt. Számszerűen egy merev támadó ütőnél kb. 24 millsec. alatt lezajlik a rezgés a labdával való érintkezés után, a hajlékony támadó ütők kb. 40 millsec. alatt, míg egy allround ütőnél szintén 40 mill- sec. alatt, de nagyobb hullámokban, amit a tenyér jobban érzékel.

Meglehetősen átértékelte a Klampár József által kitalált és Tibor használta nedves ragasztás,azaz a "becsörgetés" a sebesség és kontrollértékeket. A módszert ma már nagyon sok versenyző alkalmazza és egy "allround", tehát közepes sebességű ütő- vel vidáman elérik a támadó ütők sebességértékeit, meglehetősen jó kontrollérték mellett. A megszokott és szeretett régi, 10-20 éves "allround" Stigákból emiatt lehet a mai kornak és játékgyorsaságnak megfelelő "erőgépeket" csinálni. A játékos szempontjából nem közömbös, hogy kisebb erőfeszítéssel is gyorsabb lehet a labda, ez érthető a napi többórás edzések, állandó versenyzések mellett. A támadó ütők általában nehezebbek, ha erre még egy tubus ragasztóval felragaszt oldalan- ként egy-egy maximum vastagságú szoftot, hát csak győzze felemelni, nem hogy villámgyorsan játszani vele, emellett sok- kal érzéketlenebb, mint a becsörgetett "allround" ütő. A nedves ragasztás gyakorlata keményen tartja magát, csak néhány egészségre ártalmas oldószerű ragasztó használatát tiltották meg a nemzetközi versenyeken. A gyárak viszont örülnek neki, hiszen így jobban fogy a fa, meg a borítás is, nem is beszélve a kerékpárgumi-ragasztót gyártó két magyar cégről, amelyek régóta az asztaliteniszezőkből élnek. Néha ugyan petróleum keveredik az oldószerekbe és verseny közben lejön a borítás, még jobb, ha meg sem ragad. A külföldi, e célra gyártott ragasztók homogénebbek, jobbak, a sort egy belga "méznek" nevezett oldat vezeti, amely minden tekintetben kitűnő. A fát meg lehet védeni az agresszív oldószerek káros hatásától, a "kiszálkásodás" ellen vékony lakkozással, a borításnak 50 játékórában adják meg a "lejátszását", ennyit talán így is kibírnak