Egy magára adó üzlet áruválasztékát átnézve, 13 márkából 72 fát kínál eladásra. Emellett, hogy választani is tudjon a vevő, egységtáskáket lehet bérbe venni, nem is nagy összegekért és mondjuk 10 ütőfát variálhatunk 10 féle borítással, ebből biztosan megtaláljuk az egyéniségünkhöz legjobban illő ütőt. A piac megszerzésére irányuló törekvések nem ismernek határokat. A nyeleket végtelenül színes variációkkal, ragasztott lemezekből készítik. A mottó: ne tudják kopírozni. Igaz, ami igaz: manapság csak azt lehet eladni, ami kellően feltűnő. Volt olyan ütő, amelynek nyelében egy fémcsavarral állítani lehetett a balanszot. Csinálnak aszimetrikus formájú ütőt vagy gitár alakút (Tinhar Swing). A Tibhar Patrick Chila vagy a Waldner Light ütőknél a külső lap felülete is lemezcsíkokból készül, rá- adásul kékszínű, talán kevésbé szálkásodik. A Nittaku Jie Schöpp ütő egyik oldala gyorsabb a másiknál, ugyanilyenek a Car- bon Kev ütők, a carbon-betétes oldal gyorsabb a kevlár-betétesnél. A Donic cég rájött, hogy fogynak és drágák a trópusi esőerdők fái, ezért a lassan szétszáradó, nagy gyantatartalmú skandináv fenyőket is felhasználják (pl. Donic Waldner Offen- sive). Jó ez az ütő, de hogy nem találnak később 30-40 éves működő darabokat, mint a Stigák esetében, az biztos, mert előbb-utóbb szétmennek. Folytatva a különleges megoldásokat: a Skitt Skyline sorozat csak a középső réteg vastagságát változtatja. Ilyen a TSP Balsa-Glassfiber sorozat is, a középső Balsa-fa vastagságát változtatva a defensive-től az offensive-ig az egész palettát átfogja, a teljes ütővastagság 2,5-6,5 mm-ig terjed. A Stiga metal-oxid bevonattal látta el egyik ütőjét, hogy védje a ra- gasztó oldószerétől (emiatt tovább tart a nedves ragasztás hatása). A rétegszám "bajnoka" a Stiga Dyna Power a maga kilenc (9) rétegével. A Tibharnak van viszont egy 9 mm vastag egyrétegű Hinoki fából készült ütője. Meglehetősen érde- ` kes a Nittaku Air-Play sorozata, ezeknél a középső réteg egy kínai magashegyi fűfajta, csíkokra vágott, szárított és ra- gasztóval összepréselt elegyéből áll. Van egy nézet, mely szerint meg kell szokni egy ütőt, a változtatás csak ront a teljesítményen. Ez csak részben igaz, mert` ha nem a számunkra legjobbat szokjuk meg, akkor egész életünkben 3-4 poénnal rosszabbak lehetünk. Próbálni sok fajtát kell és csak tényleg azt megszokni, amelyet a legjobbnak érzünk. Újdonságok az ütőfa-gyártásban Az általam legjobbnak tartott svéd ütőfagyártás mindig is élenjárt a fejlesztésben, a gyártásban. A Stiga fejlesztette ki a már mindenki által átvett nyélformákat: - homorú (Hans Alser, Legend, Master) - egyenes (Stellan Bengtsson, Peter Karlsson) - anatómikus (Tickan Karlsson) - kúpos (sokak által kedvelt, Kjell Johansson, Erik Lindh). Nagyon fontos, hogy a gyerekjátékosok kisebb tenyeréhez kisebb átmérőjű, vékonyabb nyél való. A Stiga Mater és a Peter Karlsson ilyenek. A Tibhar és a Joola könnyebb súlyú, kisebb méretű ütőket is gyárt ilyen célra. A nagy sláger : - allround ( A Stiga Allrounddal nyert 1971-ben Nagoyában Stellan Bengtsson világbajnokságot. A hatvanas éveket kétség- telenül ez a márka uralta). A hetvenes években a kistestvér, a Banda dominált könnyű ütőivel és Waldnerrel, 1978 után a Donic vette át a vezetést Mikael Appelgren és Jörgen Persson vezényletével, majd Waldner is idepártolt. A Stiga fejlesztette ki a viszonylag könnyű támadófát, az Offensive Wood-ot és a merev találati pontosságú Clipper Wood-ot. Ma sem állt meg a fejlesztés, de a múltból táplálkozik. Az élversenyzők keresik és sokan játszanak a régi tojás vagy kocka Stigákkal, mert ezek az ütők fejnehezek (természetesen a kitűnő kontrolljuk miatt is használják). Mit jelent ez ? Kevesebb energiával játszhat a játékos, mégis igen gyorsan. Főleg a csuklóból végrehajtott fonák ütéseknél. A magyarázat az ütő "súlyvonala" (ha az ütőfát egy vonalzó élére fektetjük, sem a nyele, sem a feje nem billen, egyensúlyban van) messzebb kerül a csuklóizülettől, a nyéltől, nő az erőkar, az ütés ereje. Ugyanezt elérhetjük, ha üreges nyelet képezünk ki, mivel könnyebb a nyél, így szintén az ütő feje felé tolódik a súlyvonal. Újabban a Donic kezdte a sort a nyélkönnyítéseknél a jobb rezonancia érdekében. A nyél közepéből kimunkáltak egy keveset -a nyéllel párhuzamosan- majd egyből jónak tesztelték,ez volt a Waldner Dicon (direct controll) 1995-ben. Nem is olyan régi, 1966-os a Stiga WRB szisztémája. Ennél a megoldásnál a két üvegbetéten keresztülláthatunk, tehát a lapban is horony van a nyélnél. Tipikus eset, amikor két legyet ütnek egy csapásra, az üreges nyél mint egy rezonátor, felerősíti a rezgéseket, érzé- kenyebbé is válik az ütő. Fél-fél pontot nyernek csak a tempó és a kontroll javára, de aki már játszott ilyen ütővel, nagysze- rűnek fogja találni. Valószínűleg az Erlich Stiga volt az első üreges nyelű ütő. Amellett, hogy kifurkálták a nyelét, még belül- ről is hornyos volt, sőt a vége ferdén le volt csapva (mindez már jelentős könnyítés is). A Stiga levédte a teljes üreges nye- let, a Donic erre kihozta a Senso nyeleit. Ennél a lap nincs megbontva, csak a nyélben van egy hátul nyitott nyílás. Ha hosz- szú és kis átmérőjű - a sebességet növeli ((V1 típus), ha nagyobb átmérőjű és rövidebb - akkor a kontrollt (V2 típus). A "magán-átalakítók" figyelmét felhívom,hogy könnyen át lehet esni a ló túlsó oldalára. Például ha egy eleve fejnehéz, nagy- fejű ütő nyelét kifúrjuk, egy fél óra múlva után elkezd fájni a csuklónk. A magyarázat: a túlzottan fejnehézzé vált ütőt nem csak elindítani kell, de meg is kell állítani a mozdulat után, s ez bizony igénybe veszi a csuklót. Hogyan öregedik el egy ütőfa és mivel akadályozhatjuk, lassíthatjuk ezt a folyamatot ? - Borítás lehúzásakor kiszálkásodik a lap. - Nyesésnél, pörgetésnél érintkezik az asztallal, a szélei sérülnek. - Leggyakrabban előforduló hiba, hogy a kéz nedvességétől a nyélnél levő rádiusznál felpuhul a fa, szinte szivacsossá válik, először a belső réteg, majd a külső keményebb lemezek is. Innen indulnak ki a repedések lap irányában, párhuzamosan a nyéllel, ez az állapot észrevehető és jó figyelni rá. Az ütő ilyenkor a normá- listól eltérő módon hajlik, mozog a nyelénél. A belső, vastag lemez repedése könnyen kijavítható. A baj az, ha a játékos mgszokva ezt az állapotot, tovább használja a külső rétegek repedéséig, ez nagyon hamar nyéltöréshez vezet. A nyéltörés is javítható megfelelő anyagokkal. Javítás után az ütő megközelíti az eredeti paramétereit szilárdságban és érzékenységben is, de lehet, hogy a játékos "keménynek" ta- lálja, ami hajló, mozgó, repedt ütőhöz képest termeészetes. A repedt, törött ütőket a fa hajlékonyságát megközelítő anyagokkal jól lehet javítani. Sok éljátékos játszik ilyen ütővel teljes megelégedettséggel, de az ilyen mértékű javításhoz szerszámok, tapasztalat szükséges, tehát bízzuk szakemberre. A gumi- szerű ragasztók (Pálmatex) csillapítják a rezgéseket, a pillanatragasztók (Ferrobond) meg üvegkemények, a körömlakk meg nem ragasztó. Egy valamit lehet tenni, még az újonnan vásárolt ütőnél is: azt a bizonyos rádiuszt nedvességállóvá kell tenni, vagyis be kell lakkozni. Az ütő szétvert széleit is lehet javítani, sőt, a körben rávitt anyag véd a további károsodástól. Ilyenkor már nem kell félni, hogy nem tud lélegezni, kiszáradni a fa: mire idáig eljut, rendszerint csontszáraz, a rávitt anyag csak véd a további nedves- ség felvételétől. A fa élő, organikus anyag, óvni kell a nedvességtől és a hirtelen hőhatásoktól. Egy újonnan vásárolt ütőfa 5 grammot is veszíthet súlyából, míg kiszárad. Egy jótanács: használat után vegyük ki otthon az ütőt a tokból, hogy érje a levegő a nyelénél. A nyél nagyon fontos, hiszen az "érzést", a rezgést közvetíti közvetlenül a tenyérbe. Általában 100 mm hosszú egy átlagos nyél, de található 103 mm-es: aki nem fogja szorosan a tövénél az ütőt, az örül a hosszú nyélnek. Vannak versenyzők, akik az ütő nyelét a tenyerükhöz igazítják, ez érthető. [ Jónyer István ] is ilyen volt. Vannak, akik az ütő nyelét cserélgetik igen sűrűn, ez már kevésbé hasznos. Hogyan zajlik le egy ilyen nyélcsere? Meleg vízben áztatva általában könnyen lefeszíthető a nyél a lapról, de ez az áztatás nagyon megviseli a rétegelt fát is: csavarodik, sérül. Erre aztán egy síkfelületű nyelet ismét felragasztani szinte lehetetlen, csak nagy mennyiségű ragasztó alkalmazásával történhet és mivel minden ragasztó csillapít, a sok ragasztó csak még job- ban. Talán emiatt is érzékenyebbek az újabb üreges nyelek, kevesebb a csillapító felületük. A kiszálkásodástól is lehet vé- deni az ütőlap felületét lakkozással, de ez egy érzékeny művelet. A lakkozás után a lakkot addig kell csiszolni, míg a fa e- rezetében, a mélyedésekben marad meg a lakk, különben előfordul, hogy verseny közben nem fog eléggé, leválik a borítás. Az ütővastagságról: a védő ütők vékonyabbak, kevesebb rétegűek. Az "allround" ütőknél bevált az 5,4 mm, de a régi nagy- fejű Stigák általában 5,6 mm-esek. Annyira jó volt ez a vastagság, hogy a Stiga-gyár 20. évfordulóját ünnepelve kihozta a híres "allround" fájának a jubileumi sorozatát számozott, limitált példányszámban, régi technológiával, kézimunkával, a rak- tárban pihentetett régi fákból, 5,6 mm-es vastagságban. A három "névadó" Stiga-játékos, Hans Alser, Kjell Johansson, Stel- lan Bengtsson 9 világbajnokságot és 24 Európa-bajnokságot nyert az "Alround Wood"-dal. Az offenzív ütők 5,4 mm-sek a kevésbé merev fajtáknál, de a mereveknél pl. a Butterfly Moonbeam vectran fiber-betétes ütőnél a 7,2 mm-t is eléri és csak 90 gramm súlyú. Az ütők súlyáról is ejtsünk néhány szót. Jómagam amatőr vagyok, de legalább olyan szenvedéllyel szeretem ezt a sportot, mint a versenyzők. Mivel nem ragasztok minden játék előtt, törekszem a gyors, de még érzékeny fákra, pl. a Stiga Offen- sive Evolution, Donic Dicon, Donic Powerplay, Banda Waldner Offensive. Ezek 2,1 mm-es szoftokkal megfelelő gyorsak és érzékenyek, mindamellett 85 grammnál könnyebbek, plusz 2x40-45 gramm a borítás, plusz a ragasztó súlya, amely akár 5 gramm is lehet, így már 175 grammnál tartunk. Számomra kisfejű ütőknél ez még elviselhető, nehezebbtől fáj a csuklóm, de most jön az érdekesség: egy jubileumi Stiga Allround fát tojásfejűre alakítottam. 95 gramm lett a fa, borítással együtt 185 gramm és nem jelez a csuklóm, hogy nehéz, mert kisebb erővel, energiával megütve a labdát, meglehetősen gyors lett az ütő (a tömege és a nagyobb erőkar miatt) és még érzékenyebb is, mint az offenzív ütők. Az ütők súlya általában 70-110 gramm között van. Védőfáknál kimondottan jó a 90-110 gramm (a régi Barna-fák nehezebbek voltak), mert egyik oldalra a pehelykönnyű szemcsét ragasztva az összsúly még így sem sok. A támadó ütőknél csak a játékos csuklójának a teherbíró képessége a határ, de a túl nehéz ütővel, a szinte alig látható villámgyors mozdulatokat nehéz végrehajtani. A maximum vastagságú borítások is nehezek a vastag szivacsrétegük miatt. Offenzív fára ragasztva többet árt az ember saját magának, mint az ellenfelének, ugyanakkor egy "allround" fán "becsörgetve" jól használható. Egy maximum szoftnál már jobban ér- vényesül a borítás tulajdonsága, mint a fáé. Egyszer próbaképpen egy Jie Schöpp védőfára maximum szoftot ragasztottam, és elég gyors, de érzékeny ütőt nyertem. Most végül az ütőfákkal kapcsolatos kérdéskör legérdekesebbje következzen : - Misztikum vagy valóság a 20-40 éves, sokat játszott fák értéke, használhatósága ? - Megér-e valójában egy Larson, Meis, Fusan Marita, Neidert vagy Erlich Stiga 1.000 - 15.000 német márkát ? - Először is ezek az ütők nagyon jól voltak elkészítve, ha ilyen hosszú ideig versenyszerű használat mellett sem mentek szét. A Hanno együttműködve a Stigával kezdte a sort, majd a Stiga 1958-59 -től 1965-ig gyártotta ezeket a mindent kibíró, utá- nozhatatlan fákat. Természetesen kézi munkával és természetes körülmények között kiszárított fákból. A szerszámgépek legprecízebb öntvényeit sem kemencében öregbítik, hanem évekig nyugton hagyják: ez a legjobb módszer, a fáknál is a legcélszerűbb, a régieknél ezt alkalmazták. - Másodszor is a jó minőségeknél már nem lehet sokkal jobbat készíteni, itt már kis minőségjavulást is nagyon meg kell fizetni. - Harmadszor: ha valaki ezzel keresi a kenyerét, akkor áldoz is rá. - Negyedszer: a lelki tényezők sem elhanyagolhatók, ha egy nagynevű előd jól játszott azzal a fával,akkor már biztosan nem a fán múlik, ha nincs jó eredmény. - Ötödször (és ez a misztikum): tényleg nagyon jók ezek az öreg, sokat játszott fák, "asztalra húznak", azt mondják, valóban alig lehet rontani velük. - Hatodszor: még a sorozatban igen precízen gyártott fotóobjektívek teljesen azonos típusai között is van különbség, hát még a faanyagok között. Még ha válogatják is, akkor sem teljesen egyforma az a lemez, amiből az ütők készülnek. Nem mindegy, hogy a farönk melyik részéből kerül feldolgozásra, így tulajdonságaik sem egyformák. A fennmaradt régi "nagynevű" ütők is bizonyos kiválasztódáson mehettek keresztül és amelyik egy nagy játékoshoz került, az a legjobbak közül való volt. - Hetedszer: ezek vastag, 5,6 - 5,8 mm-es fák, kocka vagy tojásfejűek, de mindenképpen fejnehezek, tehát már eleve csak jók lehetnek a gyorsaság szempontjából, az utánozhatatlan egyedi gyártás és a felhasznált válogatott fák biztosítják a külön- leges érzékenységet. Megkérdezhetnénk: ma kézi technológiával miért nem lehet ugyanolyan jót készíteni ? Mert készítenek ma is kiváló hegedű- ket is, de egyik sem Stradivari. Ennyi lehet a magyarázat, amely sok kérdést nyitva hagy, de hát nem kell és nem is lehet mindent megérteni, mert ha oda a misztikum, akkor oda a legenda is, anélkül pedig szegényebb lenne a sportág maga is. Befejezésül az ütőfákhoz kapcsolódó furcsa embercsoportról, a gyűjtőkről is ejtsünk néhány szót. Ha látszatra nem is normá- lisak, azért figyeljünk oda rájuk. tíz, húsz, harminc ütővel nem lehet egyszerre játszani, de egymás után sem, tehát a logikát kizárhatjuk. Marad az érzelmi, esztétikai kötődés és a birtoklási vágy, de az egészben a megszerzés öröme a legnagyobb. A legértékesebb viszont, a megszerzést megelőző tájékozódás, ismeretgyűjtés, melynek mélységét, nagyságát csak a hobbiból történő érdeklődéssel lehet megérteni. Figyeljünk a gyűjtőkre, sokat értenek a fához !